Keresés ebben a blogban

2015. szeptember 8., kedd

A méret számít?

Miután többen kérdeztétek, hogy mi lesz a bloggal, ígéretemnek megfelelően néhány poszttal továbbra is megörvedeztetlek benneteket, egy igen hosszú hatásszünet után.
Mindaddig, amíg valami új felületet, mdot nem sikerül összeeszkábálni.

A poszt címe alapján azt hiszem egyértelmű a témaválasztás. Azért erre esett a választásom, mivel ezt az új google-blogger irányelvek áthágása nélkül is figyelmet érdemlően tárgyalhatom (értsd: képek feltöltése nélkül:)), másrészt egy örök kérdés. Ugyanakkor népszerű is, számos blogposzt, videóblog, statisztika*(!), újságcikk stb. jelent meg a témában, melyek nagy része inkább angol nyelven termelődött ki, ezek szavatosab, tudományosabb, izgalasabbjai különösen(ami számos dologra igaz anapság) és amelynek egy részével bizonyosan találkoztál már te is kedves olvasóm.
Mégsem lehet ezt a témát megunni, és számos írás megkisérli megtaláni e kérdés szent grálját a tökéletes igazságot, vagy polgárpukkasztó egyoldalúságával, vagy semmitmondóságával. Bizonyára láttatok-hallottatok már interjút, beszélgetést nagyon gazdag és sikeres emberekkel, akinek rendre (már szintén unalomig ismételt, mégis minduntalan izgalommal teli várakozással) felteszik a kérdés, hogy mégis mi a siker titka. Majd, felülemelkedve azon, hogy ha tudnák sem mondanák meg, közhelyes válaszukban szinte hárítják a kérdést, de gyakran szóba kerül, hogy a sok munka, tanulás, kitartás, és a szerencse(és szinónímái, jókor voltak jó helyen stb.). Ami, lássuk be, kissé visszás, mert az első hármat nem olyan rendkívüli összehozni, sőt sokan űzik-e sportágakat, mégsem tesznek szert mesés gazdagságra, a szerencse emlegetése pedig a semmivel ér fel, hiszen szándéksoan reprodukálhatatlan körülmény, éppen ez a lényege.

Nos a férfiak péniszméretét firtató kérdéseket, és az ezekre adott válaszokat is ilyennek gondolom.
Az én véleményem az, hogy természetesen számít, abszolút, és valszinűleg vagyunk páran (nem vetemednék önkényes becslésre, hogy hányan), akik úgy gondoljuk, hogy egy nagy farok jó.
Ám ez a körülmény nem mond el semmiről semmit. Hogy egy példával érzékeltessem, ha szeretem a piros színt a piros dolgokat, és szeretnék magamnak egy autót, természetesen egy pirosat választanék.
De piros lehet egy Trabant és egy Ferrari is, és e kettő között még csomó minden. Az már egy másik kérdés, hogy ki melyikben érezné jól magát. És, hogy folytassam a képzavarom, igazán jó élmény lehet egy Trabival pöfögni, vagy egy Ferrárival száguldani, de mindkettő lehet kínos is... ám egyik állapotot sem a színük(vagyis a faszméret) idézi elő :)
A félreértések elkrülése végett a példában a Ferrari nem a nagy farkat akarta jelölni, még ha néhány próbálják ilyen és hasonló eszközkkel megtoldani is saját vélt vagy valós hiányosságukat.
Azért írok erről ennyire hosszan és elvontan, mert a blog élete alatt számos levelet kaptam, amiben burkoltan, vagy kimondva szerepelt ez a kérdés.
Az én esetemben például a fekete hapsikhoz nem kifejezetten a nagy méret sztereotípiája vonz, és itt térnik ki a bevezetőben megcsillagozott statisztikákra.*
Ezek a statisztikák tulajdonképpen értelmetlenek, mert semmilyen következtetés nem vonható le belőle, különösen ma a 21. században. Nem azért mert a férfiak szeretnek felfelé kerekíten-e kérdésben, hanem mert nem vehető fel reprezentatív minta. Ez nem szokás, vagy vélemény kérdése, hanem mindenkinek akkora, amekkora, és akinek nagyobb általában inkább extrovertált alkat, mint akinek kisebb, vagy úgy érzi kisebb.
Azt mondja a fáma, hogy a feketéknek nagyobb, és ez a világátlagon valamelyest látható is, amire a pornó is ráerősít, de ez nem jelent semmit, és óvaintek mindenkit attól, hogy akár partnerkén, harmadikként, vagy valami módon csak erre a sztereotípiára alapozva válasszon. Az interneten nyilván ez egyszerűbb, de egy személyes találkozánsál aligha merül fel a kérdés, hogy "bocsi, de neked ugye nagy farkad van?!" :D Ahogy nem is esünk neki vonalzóval a nagy pillanat előtt, hogy gondosan megméricskéljük, hogy mehet vagy nem mehet :D
Vannak olyanok, én is közéjük tartozom, akik szeretik olykor, ha fáj, itt nem a durvásaból, izgalom-nedvesedés hiányából, vagy hasonlóból fakadó fájdalomról van szó, hanem mert annyira feszít. Izgató érzés, deeee.. a magam részéről messze nem állandó jelleggel :P, másrészt ennek is vannak árnyalatai.
Nem túlságosan régi élményem, egy olyan fiúval hozott össze a sors, akinek borzasztó vastag, és ezzel együtt egyébként tényleg szép hímtagja volt. Borzalmasan megdolgozott vele, mondhatom, h kikészített, de az akkor bejött. Viszont többet nem szerettem volna, amit nem volt könnyű úgy értésére adnom, hogy ne bántódjon meg, mert azt gondolhatta, hogy ha jó volt, akkor miért ne repetáznék. Aminek az is adhatott némi alapot, hogy korábban voltak olyanok akik nem vállakoztak a cerkájára, gy talán dupla öröm voltam számára.  Nem voltunk korábban barátok, nem alapoztuk meg a kapcsolatunkat korábban semmivel, ami arra motivált volna, hogy igen, bevállaljam, hogy majd hozzászokom, vagy akármit kitalálunk, hogy az a tortúra, ami egyszer jólesett örömöt szerezzen tartósan, ne kínzás legyen. És erre nem is éreztem a szándékot részéről, inkább az elvárásokat, ha már egyszer megtörtént a dolog...
Azt hiszem ez a példa elég jól illusztrálja mindazt, amit mondani akartam. És kisebb felszerelésű pasikra is igaz. Mondják, hogy az ember olyat keressen, akivel kompatibilis, összepasszol... dehát ez ugyanaz, mint a már említett szerencse, nem tudod előre kiszámolni, hogyan kapaszkodhatnál ebbe?!:) 
Én azt tudom mondani, hogy probáljuk megkedvelni, megérteni egymást, ne csak egymás bugyijában/gatyájában turkálni, hátha jó lesz, és kivágni a hisztit (khm, ez pasikra is áll), ha ez a faék egyszerűség nem válik be! :)