Keresés ebben a blogban

2014. június 9., hétfő

Storytelling 3.

Emlékszem akkoriban jelent meg egy gyorsétteremben a citromos-mentás üdítőjük, szigorúan alkohol nélkül, mojito néven, és a nagy juniusi melegre való tekintettel hazafelé vettem 2-t a Király utcában, onnan pár megállónyira laktunk. Egészen fel voltam spanolva, már Patrik nem is nagyon jutott eszembe, nem dumálgattunk. Már az ajtóban furcsállottam, hogy mindkét zár be volt zárva, pedig ha van otthon valaki, csak az egyiket szoktuk. Mikor beléptem a lakásba már az előszobában gyanús neszeket hallottam, halkan levettem a cipőm, a két üdítőt pedig letettem beljebb az ebédlő asztalra. A hálóhoz közeledve rendesen összeszorult a gyomrom, nem is gondoltam semmire, csak váratlanul ért a helyzet. A hálószoba ajtaja félig nyitva volt, bekukkolva a barátnöm hátát láttam, ahogy csikosra barnult a ruhapántoktól, és ennyhén csillogott a bőre az izzadságtól, ahogy éppen ráhajolt lovaglóban Patrikra, aki két karjával átölelte,és ellentmondást nem tűröen tört minden lökéssel utat a farka Erika altestébe. Néha a barátnöm mozgott, néha Patrik, olykor hallottam,h valamit suttognak egymásnak... nem léptem közbe. Láttam ahogy a barátnömbe tövig betolja méretes lőcsét, és bizton állithatom hogy Erikának akkor, ott jó volt, finoman mintha megremegett volna alteste, mintha levegőért kapkodott volna elcsukló halk nyogés mellett.  
Amit beszéltek nem hallottam, de Erika szó szerint lemászott a farkáról, a mozdulat nem volt egyszerű, Patrik farka még mindig kemény, és nedves volt. Barátnöm hihetetlenül erotikusan lejebb csúszott, és elképesztő érzékiséggel hajtotta fejét a még mindig királyként az ágyon elterülő kandúr ölébe. Patrik beletúrt a hajába, és és nyomta kemény farkára... ezt a habitust Erika sosem szerette, most mégsem láttam rajta igazán ellenkezést, sőt a hangfoszlányokból szinte hallottam ahogy mosolyog ha néha kivette a bránert a szájából. Ahogy mozgott teljes panoráma képet kaptam megdolgozott altestéről, csupasz kellemes puncija még mindig hihetetlen vágyat ébresztett bennem, ahogy csillogtak rajta az öröm nedvei. Közben ugyesen kezelte a méretes farkat, olykor bekapta Patrik golyóit, és kezével határozott mozodulatokkal rángatta a vaskos farkat. Patrik pedig az arcát simogatta, olykor Erika közel hajol hozzá, megcsókolta, közben mellei játkosan incselkedtek a dagadó fallosszal. Ettől mindketten jobban bevadultak, feljebb huzta Erikát az ágyon, szinte a szájába nyomta, és ellentmondást nem türön , szinte kiadta a parancsot, hogy "Nézz rám!", és ösztönös csipőmozdulatokkal segitett magán roma kanunk. Ahol csak összeértek teljesen egybeoldat a testük, Patrik egy hangos nyögéssel adta szinte a világ tudtára, hogy neki most igazán jó volt. Hosszú másodpercekig vonaglott. Hallottam ahogy Erika arcához csattan vaskos müsoros fallosz, kicsit kidöltnek tüntek... ekkor láttam elérkezettnek az időt, hogy tudassam, én is jelen vagyok, és kissé rekedt hangon beköszöntem, majd a küszöbön átlépve, egy lépést tettem a szobában. Erika hirtelen nagyon megrettenve pattant fel az ágyról, hirtelen tanácstalanságot fedeztem fel az arcán, felkapta a radiátorra teritett kis törölközöt, testéhez kapta, nem mintha méretes mellei mellett testéből sokat takart volna el, és nem is volt a szobában senki aki ne látta volna öt meztelenül. Majd egy újabb pillanatnyi tanácstalanság után kiszaladt mellettem az ajtón egyenesen a fürdőszobában, arcán föleg szája körül még bőséggel volt Patrik spermájából, ahogy kiszaladt a fuvallat az igazi izgató szex illetot hozta magával, és a fürdő felé még láttam ahogy még mindig csillog a feneke az előző menettől. Patrik komótosan, de elégedetten öltözni kezdett, nem mondott semmit, csak vigyorgott...nem ötlözte túl magát, éppen bepréselte még mindig nem éppen nyugalmi állapotú altestét a farmerjába, csak annyit vetett oda, "Megadtam neki ami jár, hogy érezze a törödést!", majd kisétált mellettem a szobából, majd teljes természetességgel az egyik jeges üditőt magához vette az asztalról és elviharzott. Erika nagyjából 10 percet lehetett a fürdőben, miután kijött ö is örült az általam hozott jeges italnak, még mindig ki volt melegdve. Láttam rajta, hogy feszült, de nem  akarta ö kezdeni az erről való beszélgetést.
Hogy oldjam a feszültséget, elindultunk sétálni egyet a Margitszigetre, egy ideig csak sétáltunk egymás mellett. Én sem akartam erről beszélni csak megnyugtattam, hogy én akkor is szeretem, és amitől nagyon megkönnyebbólt, és viszonozte is, és végre megfogtuk egymás kezét... amitől bennem még mindig ott motoszkált, hogy csalfa keze nem rég egy vaskos roma farkon dolgozott, amitől hihetetlen izgalom lett urrá rajtam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha kommentelsz, kérlek ügyelj a helyesírásra, ez is moderálási szempont!
Illetve, mellőzd személyes adatok, e-mail, vagy más oldalak címének közzétételét!